A Szombathelytől északra elhelyezkedő település első okleveles említése 1284-ből származik. Neve alapján kezdetben királynéi birtok lehetett. Kisasszonyfalva és Nagyasszonyfalva nevű része 1937-ben egyesült.

Templomának titulusa Nagyboldogasszony. Határában avar kori temetőt tártak fel, melynek leletei a Kultúrházban rendezett állandó kiállításon tekinthetők meg. A XX. század két nagy háborúja a község lakosságától is áldozatokat követelt.

Az I. világháborúban 126-an vettek részt, közülük 28-an haltak hősi halált. A trianoni diktátumot követően a revíziós törekvések 1938-41. között részleges sikerrel jártak, azonban az ország belesodródott a II. világháborúba is.

Ez utóbbi a helység lakosai közül 21 főnyi áldozatot követelt. Jellemző a század történelmének mostohaságára, hogy róluk csak közel fél évszázad múlva, a rendszerváltozást követően lehetett hivatalosan is megemlékezni. A község az 1990-ig létezett tanácsrendszerben a söptei közös tanácshoz tartozott.

A Szent Vid-hegy az őskor óta lakott, miként az itt feltárt erődített telep maradványai is igazolják. Fejlett fémfeldolgozó és fémműves technikára utaló, i. e. XIII-IX. századból való bronz és arany tárgyak tömege került elő báró Miske Kálmán 1896-1930 között végzett feltárásai során.

A feltárások gazdagították a kelták betelepedéséről (i. e. IV-III. sz.) szerzett addigi ismereteket, és számos római kori érme, ékszer és agyagedény is előkerült, sőt egy avar kori temető nyomait is felfedezték.

Tudható, hogy a Szent Vid az Árpád-korban is erődített hely volt, bár a vár első írásos említése csak a XIII. századból való Castrum Viti néven. A faluval együtt a Németújváriak birtokolták.

A későbbiek során elfoglalta Frigyes császár, akitől Mátyás király vette vissza. Jurisich Miklós 1532-ben még a Szent Vid kapitánya címet viselte, de a vár ekkor már valószínűleg romokban volt. A hajdani sarokbástyára építtette Hilarian szerzetes az első remetelakot, ami a jelenlegi kápolna elődje volt.

A velemi Stirling-villában működött a második világháború végén a Szálasi-kormány, s itt tartották 1944 decemberében az utolsó nyilas országgyűlést. E helyütt őrizték 1944. december 29. és 1945. március 19. között a Szent Koronát.

A Stirling-villa ma továbbképzések, konferenciák helyszíne, a mellette lévő alkotóházban pedig számos – már-már elfeledett – népi mesterség fortélyait lehet elsajátítani avatott mesteremberektől. A hagyományőrzés szerves része a falunak, ahol a jórészt kőből emelet épületek között megmaradtak a jellegzetes egysejtű, faszerkezetes pajták, és a Pákó patak mellett húzodó pincesor népi stílusú présházai is

Balf, az ország legnyugatibb csücskében található, ahol a szubalpin klíma és a Balfi klíma találkozik a Fertő tó nádas, mocsaras, védett élővilágával.

Fekvése
Soprontól délkeletre, 7 km távolságra fekvő település . Közel található a Fertő-tóhoz.

Nevének eredete
Egy 1199-ben írt oklevél Farkasd néven említi , 1278-ban azonban már Wolf néven szerepel az írásokban. A német névből keletkezett torzítással a ma is használatos elnevezés.

Középkori templomának védőszentje, amint például Mozart és Goethe oltalmazó keresztneve is: Szent Wolfgang. Regensburg bencés püspöke, Szent István hitvesének, Gizella királynénak a nevelője 971 táján megfordult Magyarországon is, ám a szent szerzetes kultusza csak később, az 1400-as években terjedt el – Felső-Ausztriából, a Wolfgangsee környékéről – Sopron és vidéke német ajkú lakóinak körében is.

Balf, különös módon, már 1199-ben Farkasdként, 1278-ban Wolff alakban jelentkezik írásban. A falu egy részét 1325-től Sopron birtokolja, 1342 után az egész települést bekebelezi a királyi város.

A dombtetőn álló, fallal kerített templomot 1336-ban említi először okirat, akkor még Miasszonyunk titulussal, Szent Farkast eszerint csak később választották a jobbágyközség plébániájának patrónusául.

A templom legfeltűnőbb, messziről látható része a nyugati oldalához épült tornya. Alul négyszögletes, csaknem az egész homlokzattal egyenlő szélességű, a magas toronyalja dongaboltozatú. A négyzetes keresztmetszet az első párkányszint fölött szabályos nyolcszögűvé változik.

Az emeleten tágas gótikus ablakok nyílnak, s kő gúlasisak koronázza meg e hazánkban nagyon ritka konstrukciót. A XV. században épült templom másik különlegessége, hogy a hajójához csatlakozó szentély a nyolcszög két oldalával zárul, mégpedig sarokkal kelet felé.

A hossztengelybe illesztett külső támpillér még külön ki is hangsúlyozza ezt a Magyarországon csak pár helyen előforduló alaprajzi megoldást. A gótikus szentélyt egyszerű keresztboltozat fedi, amelynek bordái kerek zárókőben találkoznak, a hajót már a XVII–XVIII. századi átépítés stílusjegyei jellemzik.

Berendezése és kegytárgyai a XIX. századból valók, kivéve egy 1692-ben Augsburgban készült kupát.

A régi, lőréses erődfal jórészt ma is áll. A kapu, félköríves szemöldökkövének bevésett évszáma szerint, 1653-ban készült, a templom ekkor az evangélikusoké volt. 1686-ban a Bécs ellen vonuló török had megrongálta az épületet, amelyet még az 1713. évi egyház-látogatási jegyzőkönyv is rossz karban lévőnek ír le.

A temetőkertben szép régi kő síremlékek láthatók. A szentély déli, gótikus ablaka alatti kriptában a Wosinski família tagjai – köztük László örökös római gróf – nyugosznak.

Balf története a római korig nyúlik viszsza, a helyén álló ókori telepnek már bizonyosan virágzó bor- és fürdőkultúrája volt.

A Höller-erdő közelében fakadó gyógyvíz jótékonyan hat a mozgásszervi betegségekre, a palackozott balfi ásványvíz pedig az egyik legjobb az országban. A soproni borvidékhez tartozó szőlők – kivált az újabb telepítésűek – kiváló borokat teremnek. Szomorú nevezetessége még a községnek, hogy 1944 telén itt esett az oktalan terror áldozatául Szerb Antal, a nagyszerű író és irodalomtudós. Emlékműve a régi temető kapujának közelében található.

Kr. u. 180-ból származó emlékek bizonyítják, hogy a balfi gyógyvizet már a rómaiak is használták. Balf történelme szinte a kezdetektől összefonódik Sopron város történelmével, Sopron polgárai a középkortól használták fürdésre az itteni gyógyvizeket.
1342-ben a falut meg is vásárolta a város. 1560-tól új fürdőépületeket emeltettek és számos nemesi és főnemesi család is felkereste a fürdőt.

Egy 1631-ból származó kézirat szélesebb körben is népszerűsíti a gyógyhelyet, és mind a fürdésre, mind az ivókúrára alkalmas vizét.

A fürdőhely 1876-ban, a vasút megépülésével indult igazából fejlődésnek. A millenniumi években szálloda és gyógy pavilonok épültek, kialakult a ma is látható ‘gyógypark’. A századfordulón kezdődött a különösen a hurutos gyomorpanaszok ellen javallott gyógyvíz palackozása.

A Trianoni békeszerződést követően, más hazai üdülőhelyekhez hasonlóan a balfi is virágzásnak indult.

A II. világháborúban munkaszolgálatos tábort rendeztek be a községben, ahol mintegy 2000 ember lelte halálát, közöttük Szerb Antal író, irodalomtörténész.
A fürdő az 1960-as években kezdett újjáéledni.
A település 1985-ben került Sopronhoz, és közigazgatásilag ma is a városhoz tartozik.

Látnivalók
A hajdani nevére utaló templom a Szent Farkas templom
Neobarokk kastélyszálló és a barokk fürdőkápolna, Dorfmeister István faliképeivel.
Tánc és Muzsikaház.

A község és környéke emberi letelepedésre a legrégebbi időben is alkalmas volt. Ennek bizonyítékát a késői ásatások adták meg. Őskori telepet tártak fel (1904-ben), réz- és bronzkorból találtak leleteket, és hallstattkori (i.e. I. évezred első fele) hamvasztásos sírra bukkantak. Római és avar kori temetőt tártak fel.

Római kori kőépület kő- és téglamaradványait is fellelték a község határában. A község nevét 1291-ben írták le először egy latin nyelvű birtokeladási oklevélben, ekkor Zenk-nek hívták.

A két Cenk megkülönböztetésére időnként jelzős nevek is feltűnnek, pl. 1359-ből: Gudurzenk (Gödörcenk) A Nagy Czenk név 1544 óta ismeretes. Kiscenk első ismert neve Tótcenk volt. 1544-től már Dávid Czenknek írják.

A község első birtokosai Czenki Demeter és Lőrinc, majd Osli Gergely. Később a Kanizsay-család, a Poki-család, majd az Ember-család volt a birtokos. Ez utóbbi család kihalása után 1570-ben a Nádasdyak birtokába került a két (Kiscenk és Nagycenk) község. A török időkben, német és vallon katonaság járta és pusztította a környéket (1590). Később Bethlen Gábor hadjárata idején szenvedett a lakosság.

A Wesselényi-összeesküvésben való részvételéért Nádasdy III. Ferencet kivégezték, és a cenki birtok a királyi kincstárra szállt át, és evvel a Nádasdyak birtokossága 1671-ben megszűnt. I. Lipót, Draskovich Miklósnak adományozta az elkobzott Nádasdy birtokok közül Sárvárt, és a hozzá tartozó Alsó -és Felsővidéket, amelyhez Cenk is tartozott.

Hogy örökjogon a Draskovich-család birtokába kerülhessen a terület, egy nagyobb mennyiségű pénzre lett volna szüksége. Mivel Draskovich ezt megfizetni nem tudta, így Széchenyi György I., akkori gazdag győri püspökhöz fordult, hogy készpénzért elzálogosítaná-e neki a birtokok egy részét.

A létrejött egyezség (1678) után Széchényi György érsek, valamint testvére és gyermekei harmadíziglen birtokolhatták a javakat. A Széchényi-családra véglegesen csak utódja, Széchényi György II. révén szállt át a vagyon 1711-ben, amely lehetőséget adott arra, hogy a család a magyarországi főnemesek közé emelkedjen.

Soprontól mindössze 12 km-re fekszik a község, a 84. sz, és a 85. sz. főközlekedési utak találkozásánál. A településen 1860 fő él.

A nyugat-magyarországi peremvidék Sopron-Vasi síkságán helyezkedik el. A határ dél-nyugati rész dombos és a Soproni-hegység nyúlványihoz kapcsolódik, (legmagasabb pontja a Dombháti dűlő 234m. tszf.), a keleti része már síkság, alföldies jellegű. Legalacsonyabb része az Ikva és az Arany-patak völgye.

Ez utóbbiban helyezkedik el a község, ezért is hívták hajdan Gödörcenknek. A két főútvonalon közlekedő autóbusz -járatokon, és a most már GySEV üzemeltetésű Sopron- Szombathely vasútvonalon is megközelíthető településünk. Községünkben általános iskola, óvoda, alapfokú orvosi ellátás, gyógyszertár működik. Az elmúlt 15 évben minden közmű kiépült.

Megközelíthető
Közúton, a 8-as úton Körmendig, aztán északi irányban a 86-os úton szombathelyig, majd észak fele Vasasszonyfán keresztül Meszlen után kb. 3 km.-re fekszik a település.

Fekvése
Szombathelytől északkeletre az Ablánc patak mellett található Acsád. Környező települései Salköveskút, Vasszilvágy, Meszlen, Gór, Csepreg.

Nevének eredete
Nevét Acsádról a honfoglaló magyarok egyik vezéréről kapta, régi magyar Acsád személynévből ered, mely az Acsa név kicsinyítős változata.

Története

A község már a római korban lakott település volt. 1930-ban, határában egy római kőszarkofág került elő. Nevét 1255.-ben Achad néven említik először. Ablánc nevü határészén feküdt a középkori Ablánc falu, melynek templomát 865-ben szentelték. A faluban 1910.-ben 860 lakos élt, ekkor Vas vármegye Szombathelyi járásához tartozott a település. A két nagy háború a község lakói közül is sok áldozatot követelt az I. világháborúban 37-en, a II. –ban pedig 15.-en haltak meg a lakosok közül.

Látnivalók
Középkori eredetű római katolikus templom, a 15. században épült, majd később átalakították barokk stílusban.
Szegedy-kastélya egy 1723-ban épült udvarház felhasználásával épült, 1824-ben alakították át Klasszicista stílusban, a kastélyt 5 hektáros park veszi körül.
Itt található Magyarország legidősebb páfrányfenyője, amit 1820-ban telepítettek.
Az evangélikus imaház 1989-ben épült meg.

Híres emberek
Acsádon született Rákosy Jenő 1842.-ben aki újságíró, költő, a Népszínház első igazgatója és a Budapesti Hírlap alapítója volt.

A község Soprontól 4 km.-re közvetlenül a határ mellett helyezkedik el. A falu zsáktelepülés, egyetlen közúti kapcsolata a Sopronba vezető út. A települést igencsak harmonikus táj erdők, patak, tiszta levegő jellemzi.

Első írásos említése Dag néven 1194-ből származik. Az árpád korban már a falu lakosságának többsége Németszármazású volt. A falu neve 1207-ben Dagendorf, 1278-ban, pedig Agendorf volt. A későbbiek folyamán Sopron város kezébe került, ezért 1848.-ig Sopron jobbágyfalva volt. A faluban 1832.-ben kolera járvány tőrt ki ekkor 92 halálos áldozata lett a járványnak, majd 40 évvel később ismét kitört a járvány ekkor 83-an haltak meg.

1890-es években a lakosok közül sokan hagyták el a települést, Ausztriába és Amerikába vándoroltak. Az első világháborúban a faluból 51-en haltak hősi halált, a második világháborúban, pedig a települést bombatámadás érte, ami 23 áldozatot követelt, mindezek mellett 116 katona nem tért vissza a községbe.
A századfordulón a faluban 1816 főt számoltak, ebből 1760 fő német anyanyelvű. A második világháború után megkezdték a német anyanyelvűek kitelepítését, a lakosság többségének 1537 főnek kellett elhagynia otthonát.

Nevezetességei

• Romai katolikus templom, késő barokk stílusú

• Evangélikus templom, amely ugyancsak késő barokk stílusban épült.

A község Győr-Moson-Sopron megyében, a Kapuvári kistérségben található.
Fekvése: a Hanság déli részén fekszik a település kapuvártól 8 km.-re.

Története
A község 1927.-ben jött létre két falu: Agyagos és Fertőszergény egyesítésével, ekkor a neve Fertőszergényagyagos volt, majd egy évvel később módosult a neve Agyagosszergényre.

Nevezetességei

• A Római katolikus templom, amely műemlékjellegű és romantikus stílusban épült, a XVIII. században a Barokk templom átépítésével és megnagyobbításával 1883-ban.
• Nepomuki szent János-szobor egy klasszicista stílusú alkotás 1831-ben készült.
• Kőkereszt ugyancsak Klasszicista stílusú 1832-ből
• Mária szobor 1762-ből származik
• Kálvária szoborcsoport XVIII. század végén készült el
• a díszes oszlopon álló Mária, amely szobor 1889-ből származik,
• Népi parasztházak

Fekvése
Soprontól 10km.-re a Fertő-tó partján fekszik, Ausztriai Fertőmeggyes közvetlen szomszédságában.

Történelme
A település már a rómaiak előtt is lakott hely volt, a rómaiak idejéből a 3. századból való a hajdani borostyánút mellett található Mithrász- szentély. 1199.-ből származik első írásos említése Racus formában. Fertőrákos volt az egyetlen olyan település Sopron környékén, amely a győri püspökséghez tartozott.

A soproniak 1311.-ben lerombolták a püspöki kastélyt. 1542.-ben mezővárosi címet és vásártartó jogot kapott a község, ekkor vették körbe fallal ezek maradványai még ma is láthatóak. 1683.-ban a törökök kirabolták a települést, felgyújtották, a lakókat lemészárolták. Majd később a 18. század elején németek települtek a községbe, a Rákóczi- szabadságharc után a település fejlődésnek indult. 1712.-ben pestis majd 1832.-ben kolera járvány tört ki a faluban. A kőbányában 1860-tól az első világháborúig 60-100 ember dolgozott, ekkor az osztrák Baugesellschaft bérelte a falutól. A Fertő nevet 1906.-ban csatolták a Rákos névhez.

A népszavazás alkalmával 1921.-ben a falu lakói közül a többség Ausztria mellett szavazott, de a soproni szavazatok döntötték el a szavazást így maradhatott a falu Magyarország része.

A II. világháború után a német kitelepítések idején, Fertőrákosról is elvitték a német ajkú lakosságot, helyükre felvidéki magyar családok települtek. A falu életében az idegenforgalom meghatározó szerepet játszik, a turisták részére megnyitották az új határátkelőhelyet, így lehetőség nyílt a Fertő-tó körbejárására.

A hajóforgalom is megindult a településen. A kőfejtőben, a barlangszínházban nyaranta operaelőadásokat és komolyzenei koncerteket tartanak. A településen lehetőség van lovaglásra és horgászásra is.

A kőfejtőben régészek szerint 12 millió éve ülepedett lajtamészkövet már a rómaiak is bányászták. Falai megőrizték az őstenger állatainak és növényeinek mészvázát. A barlangszínház 1970.-óta üzemel, 15 évvel később korszerűsítették.

A településen található püspöki kastély a 18. században nyerte el mai formáját, termeiben, freskók és stukkók láthatóak.

A Mithrász –szentély a Fertőmeggyesre vezető úton található, Római kori emlék,
A településen négy szobor is a látnivalókat színesíti Szent Oszvald szobra, Nepomuki Szent János szobra, Szentháromság szobor, Szent Sebestyén szobra, Pellengér a 17. századból

Látnivaló közé tartozik még a Vízimalom, a Virágos majori kápolna, Helytörténeti kiállítás és a Páneurópai Piknik emlékhely is.

A Kőszegi-hegység déli lábánál az Arany-patak mentén fekszik a település, Szombathelytől 15 km.-re. A területet északnyugatra erdő borítja, ide tartozik Irottkő a Kőszegi-hegység legmagasabb csúcsa.

Története
Ősidők óta lakott település, ezt bizonyítják az őskori kőeszközök melyekre a határában leltek. Innen indult a római kori Savariát vízzel ellátó vezeték egyik ága.

1273-as okiratban szerepel először Villa Bosuk néven IV. László oklevelében. A királyi kegy a Batthyány és a Sibrik családoknak jutatta a települést a leghosszabb ideig. A Sibrik kastély Mátyás király egyik legkedveltebb vadászkastélya volt. A Batthyány családnak ugyancsak volt kastélya, melyhez a Szent József Kápolna tartozott. 1698.-ban itt vendégeskedett II. Rákóczi Ferenc. 1532.-ben Kőszeg várának ostromakor Bozsokot is elpusztították, majd később német és horvát anyanyelvű lakosok települtek ide. A Sibrik kastélyt 1614.-ben építették át várkastéllyá, ennek oka volt a török veszély.

A XX. Század elején még három nyelven beszéltek a lakosok, németül, horvátul és magyarul.
A község és környéke igencsak alkalmas túrázásra és lehetőség van lovaglásra is. Kerékpárútja összeköti a környező településekkel és Ausztriával, az Írottkő Natúrpark tagja.

Nevezetességek

• A Sibrik kastély mely jelenleg idegenforgalmi célokat szolgál, 7 hektáros kastélyparkja, védett terület.
• Batthyány kastélyrom, amit 1841.-ben villámcsapás ért és leégett, viszont a hozzá tartozó cselédházak még ma is állnak.
• A római katolikus templomot Szent Anna tiszteletére szentelték, középkori eredetű, mai formájában 1630.-ban épült, 1773.-ban újították meg, 1773.-ban pedig bővítették.
• Szent József Kápolna 1775.-ben épült.
• A régi elpusztult szobrok helyett 1996.-ban állították fel a Szent Flórián és a Nepomuki Szent János szobrait.

A 3200 lakosú nagyközség Vas megye északnyugati részén fekszik, az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál. A mai nagyközség 1902.-ben jött létre az összeépülő három Alsó-, Közép és Felső Bük egyesülésével.

Története
Az Árpád-házi királyok idejében már létezett Közép-Bük, itt épült a román kori műemléktemploma. Alsó- és Felső-Bük kisnemesi település volt. Felsőbüki Nagy Pál a híres országgyűlési szónok az itt élő Felső-büki Nagy család legismertebb tagja volt, a család építette a kastélyt és a Kúriát is.
A települést 1271.-ben Byk néven említik először, temploma már a 12. században állt. 15. században már három Bik nevű falu létezett egymás mellett, legnagyobb birtokosa a Büki család volt.

A vasútvonal az 1860-as években épült ki, 1869-ben a cukorgyár is megkezdte a termelést. 1910.-ben 2655 lakosa volt Büknek ekkor Sopron vármegye Csepregi járásához tartozott. A cukorgyár 1917.-ben leégett és a későbbiekben nem építették újjá, ennek volt köszönhető a tömeges elvándorlás a községből.

1950.-ben Büköt vas megyéhez csatolták. Majd 7 évvel később a település határában kőolajat kerestek, viszont olaj helyett melegvizet hoztak a felszínre. Ekkor kezdték el a fürdő építését mely 1962-re lett kész, vízét három évvel később nyilvánították hivatalosan is gyógyvízzé. 1972.-ben már egész évi gyógyüdülésre is alkalmassá vált a fedett fürdő elkészültével. 1973.-ban gyógyfürdővé, majd 1979.-ben gyógyhellyé nyilvánították.

A rekreációs park 1992.-re épült meg, ekkor már a fürdő közelében szállodák, üzletek, kempingek, vendéglők épültek fel. Jelenleg az ország második legnagyobb gyógyfürdője, a település, pedig üdülővárossá alakult. 2007. júl. 01. Bük városi címet kapott.