A település földrajzi fekvése
Harka, Magyarország északnyugati részén,Gyõr-Moson-Sopron megyében, az Alpokalján, Soprontól délre, 5 km-re, közvetlenül az osztrák határ mellett helyezkedik el.
Tengerszint feletti magassága 204 m. Sopron felõl közelítve a faluba, a Harkai csúcs képe tárul elénk, régi nevén Kogelberg. A 276 m magas domb kõzete gnejsz, természetvédelmi terület. Védett növénye a szártalan bábakalács.
Történelmi áttekintés
A falu nevének elsõ írásos említése egy Székesfehérváron 1245 májusában kelt oklevélen található.Harka környéke már a rómaiak korában lakott terület volt, Kr. elõtt 18-ban érkeztek erre a vidékre. Itt tartózkodásuknak néhány tárgyi bizonyítéka került elõ a századok során. A XVI. században egy hatalmas szarkofágot találtak Harkán, feliratán a Scarbantia névvel (Sopron ókori neve). 900-ban a Kecske patakkal párhuzamos vízvezetéket találtak, amely a Keresztúri telephez vitte a vizet.
Néhány év múlva Reitner Mihály harkai gazda a Naphegy közelében újabb római szarkofágot talált nõi csontvázzal, szaglóüregekkel és üveggyöngyökkel.
A krónikából, valamint Bíborban született Konstantin császár mûvébõl több, mint hetven magyar férfinevet ismerünk. Ezen nevek egyike Harka.
A honfoglaló hét magyar törzs Kér nevû törzsének vezérét Téténynek hívták és a harka méltóságot viselte, ami bírót jelentett. Tétény vezér fiának, a jövendõ harkának a Harka személynevet adta. Harka, mint vezér részt vett a honfoglalásban.
A X. században a szálláshelyeket (településeket is) úgy hívták, ahogy az ott szállásolót (pl. Szabolcs, Gyula). Így volt ez Harka esetében is, tehát a honfoglaló törzsek egyikétõl származtathatja a nevét (Harkától), mint annak a szállásbirtoka. Harka unokájának, a kalandozó, és 955-ben Augsburgnál kivégzett Bulcsu harkának szálláshelyét a Szombathely melletti Bulcsu (ma Bucsu) nevû faluban kereshetjük. 1245-ben a tatárjárás után említi Harkát elõször írásos dokumentum.
IV. Béla királyunk adománylevelében: „A község a XIII. század közepén a Küllõi család birtoka lesz. Ezt a birtoklást örökös perek, sõt gyilkosság is kísérte, majd 1429-ben Harka Sopron jobbágyközsége lett.”
Az 1500-as évek elején Harka a különbözõ birodalmak egymással vívott csatájának a színhelye volt. A lándzséri vár ura (ma Landsee Burgenlandban) megtámadja, kifosztja, és felgyújtja Harkát. 1529-ben a Bécs ellen vonuló törökök ismét kirabolják, és felégetik a községet. Az õslakos szájhagyomány szerint egy ideig török félhold volt az 1300-as évek elején épült Péter-Pál templom tornyán.
A XVI. század második felében Harkán is elterjednek a reformáció tanai, igaz egy ideig még tilos volt evangélikus istentiszteletet tartani, a jobbágyok a tilalom ellenére Sopronkeresztúrra vagy Nyékre jártak, ahol evangélikus lelkész prédikált.
Különösen sokat szenvedett a község lakossága a Bocskay felkelés alatt, majd az egymással csatázó Bethlen Gábor és II. Ferdinánd hadai fosztogatva, rabolva, dúltak végig Harkán. A harkaiak szorgalmának és hazaszeretetüknek köszönhetõen ismét felépült és felvirágzott a falu. II. József türelmi rendelete után 1787-ben megépült az evangélikus templom, igaz, tornya még nem lehetett, csak száz év múlva, építették hozzá.
A katolikusok és az evangélikusok megegyeztek, hogy az evangélikus gyülekezet tulajdonát képezõ harangot közösen használják a katolikus templomban. A harangon levõ felirat ma is olvasható: „A harkai evangélikus gyülekezet tulajdona, öntötték 1658-ban!”
1707. október 2.-án a Rákóczi szabadságharc egyéb eseményeként kuruc-labanc csata volt Harka határában.
A harkai oktatás tetõpontja a Nemesi Akadémia volt. Ekkor országos hírû lett a község.
1784-89 között egész Magyarország területérõl jöttek a nemes ifjak, Nagy György evangélikus lelkész iskolájába tanulni, ahol fél év alatt elsajátították a német nyelvet. 1862-ben Petz lelkész megalapította híres négyszólamú Concordia kórust, akik 1879-ben Bécsben egy kórusvetélkedõn elsõ díjat nyertek.
1881. április 7.-én Liszt Ferenc Sopronból Harkán át hintón ment Doborjánba, szülõfalujába. A Concordia férfikórus köszöntésül elõadta a Szózatot, Liszt így szólt: „Uraim, önöknek arany van a torkukban.”
Harka gazdasági és kulturális élete minõséget jelentett a környezõ települések között. A lakosok földmûves emberek voltak, áruikat Sopronban adták el. Hazájukat és a falut szeretõ német ajkú lakosság két emlékmûvet is adományozott Harkának, az 1896-ban állított millenniumi emlékmûvet és az Amerikába kivándorolt harkaiak az I. Világháborúban elesett rokonaik és barátaik emlékére a hõsi emlékmûvet.
1946-ban véget ért a falu történetének több évszázados, példaértékû korszaka. A német ajkú magyar lakosságot kitelepítették, mindössze 15-en maradhattak. Az új lakosok elsõsorban a Rábaköz falvaiból, de az Alföldrõl és Erdélybõl is jött néhány család.
1947-ben Rajk László belügyminiszter, akkor Harka község képviselõjelöltje, a félrevezetett harkai magyar telepesek követelésére a falu nevét Magyarfalvára változtatta, és önkényesen rendelte el a honfoglaláskori magyar Harka falunév eltörlését, és a sebtében kitalált Magyarfalva falunév bevezetését.
1947. augusztus 20.-án az avatási ünnepségen részt vett Rajk László is, õ volt a nap szónoka. Majd 43 év múlva egy helyi népszavazás után 1990. április 1-én a falu újra visszakapta az õsi, Harka nevet.
