A település Győr-Moson-Sopron megyében a Répce folyó mellett fekszik Bükfürdőtől 12 km. távolságra. 1931.-ben három község, Zsira, Gyülevíz és Salamonfa egyesítéséből jött létre. Már 1225.-ben írásos oklevelek „Syra” néven említik a falut.

Salamonfának a XVIII. századtól a Rátkay család volt a földesura, akik ezen a területen majorgazdaságot alakítottak ki. Később a Rimanóczyak birtokába került a település. A gyülevízi kastélyt Rimanóczy Antal építette.

Zsirán a XII. században locsmándi várjobbágyok éltek.

Temploma Szent Lőrinc tiszteletére épült. 1859.-ben tűzvész pusztított a településen. A gyülevízi kastélyba 1927.-ben költözött be Eszterházy Mária majd néhány év múlva eladta a kastélyt a Legszentebb Üdvözítő Leányai Kongregációjának. 1922.-ben a trianoni béke idején az osztrákok Zsirát is maguknak követelték, a falu azonban a lakosságnak köszönhetően Magyar település maradt.

A település 1978.-ban veszítette el folyóját, a vízét Újárokba vezették el. A kastély 1951.-től a Fővárosi Tanács Szociális Otthona. Európa legszebb kiskastélyai, közé tartozik a műemlék jellegű gyülevízi kastély.

A kastélyhoz angol- park csatlakozik, ahol megtalálható a magas-kőris, platán, vadgesztenye csoport, kiemelkedő a mamutfenyő, lucfenyők és az erdeifenyők.

A Pieta szobor 1725-ből való, a Szentháromság szobor 1720.-ban készült el. A 18. században a Szent Flórián szobor készült. A salamonfai temetőben látható a barokk „Kálvária jelenet”. Az itteni Szent János római katolikus templom 1882.-ben épült, a leégett zsirai templom részeinek felhasználásával. A neoromán stílusú Östör kápolna 1922.-ben épült.

Nevezetességei még az emlékkő, amely a község 800 éves jubileumára készült és az egykori vasfüggönyre emlékeztető emlékhely az odatelepített magas megfigyelővel.

A település a Kisalföld Észak-nyugati részén Soprontól 28 km.-re fekszik. 1228.-ban említik először írásos oklevelek. A XIX. század végéig két település volt Szentmiklós és Szerdahely.

 A IV.- XV. Században a Kanizsay család volt a birtokosa. A XV. Században a település kétszer is elpusztult. A Násdyak birtokába 1533.-ban került a bírtok. 1683 után a törökök falut feldúlták és kirabolták, a templomot, pedig felgyújtották.

1588.-ban a Bezerédj család vásárolt itt birtokot és felépítették a kastélyukat. Itt született Bezerédj István reformpolitikus és az ő felesége Bezerédj Amália, aki az ország óvodáiért igencsak sokat tett. 1903.-ig itt állt a Felsőbüki Nagy család kúriája és itt született Felsőbüki Nagy Pál a XIX. századi reformmozgalom egyik elindítója. A kúria helyén ma az 1903.-ban épült iskola található.

1725.-ben barokk stílusban épült a középkori eredetű templom, első írásos említése a XIII. századból való, 1935.-ben építettek hozzá egy neoromán részt.

A két világháborúban 240 fő vesztette életét a község lakosai közül. A Katolikus Népház 1945.-ben épült, a Népfőiskolai Egyesület, ma itt tartja előadásait. A lakosság az 1960.-as évekig mezőgazdasággal foglalkozott, viszont 1950 után már több ipari üzemet hoztak létre a községben.

Látnivalók

• Mária szobor
• Petőfi szobor
• Széchenyi- kastély
• Bezerédj-kastély

Kőszeg története A kőszegiek (ezután már így nevezték magukat Henrik és utódai) folytonosan gyarapították birtokaikat. Ezért személyes ellentétbe kerültek I. Albert osztrák és stájer herceggel is, aki 1289-ben elfoglalta váraikat, közöttük Kőszeget is. Ekkor pusztult el a város Ferences kolostora.

A várakat 1291-ben III. András szerezte vissza korábbi tulajdonosaiknak. A család leszármazottai sem voltak különbek Iván nevű ősüknél (akit a korabeliek békétlen természete miatt “lupus repax” ragadozó farkas névvel illettek), így 1327-ben Károly Róbert elvette váraik többségét, és az ország belsejében adott birtokokkal, a nyugati határról eltávolította őket.

1328-ban Kőszegnek királyi városi címet adott, megerősítette a Kőszegiektől kapott kiváltságokat, és azokat önkormányzati, valamint vásártartási joggal egészítette ki. A későbbiekben még engedélyt kaptak az itt élők a helyi és a környékbeli borok külföldi eladására is. Bár az uralkodó ígérete szerint a város örökre királyi kézben maradt volna, 1392-ben Zsigmond mégis Garai Miklós nádornak adományozta örökjogon, a várhoz tartozó uradalommal együtt.

Az új birtokos megerősítette a város kiváltságait és jelentős építkezésekbe kezdett (Szt. Jakab-templom). 1445-ben V. László nevében, de saját részére foglalta el III. Frigyes német-romai király. Tőle kapták 1446-ban a polgárok azt a címert, amelyet ma is használ a város.

A város határában kőkori és bronzkori eszközöket találtak, amelyek közül kiemelkedik az 1841-ben, az Óház környékén talált 44 bronzsarló. A korábbi időkben a környéken inkább Szent Vidnek volt jelentősebb szerepe, de a középkortól már Kőszeg története bővelkedik eseményekben. Egyes vélemények szerint itt, a korabeli település környékén, amelyet akkor castellum Guntionisnak neveztek, vívott 802-ben az avar és a frank sereg egymással. A honfoglaló magyarok is letelepedtek ezen a tájon, a mai Kőszegfalva határában jelentős vasfeldolgozó telepet hoztak létre.

A környék a 12-13. századtól, a német katonai betörések elhárítása miatt, hadászati fontosságú lett. Sorra épültek a Kőszegi-hegységben a kővárak, amelyek közül az egyik az Óházon emelt ún. Felsővár volt.

Ma még nem tudjuk, hogy pontosan mikor építették, de a tatárjárás idején már állt, mert IV. Bélának kellett visszafoglalnia az osztrák hercegtől. Ennek emlékét megörökítő oklevélben írták le először nevét: castrum Kuszug (1248). A 13. század második felében a Németújvári család ide tette át székhelyét. Henrik és fia, Iván, jelentős építkezéseket kezdett. A régi vár alatti, Gyöngyös-parti területen felépítették új erősségüket, a reprezentációs igényeket is kielégítő Alsóvárat.

Megalapították Kőszeg városát, amelyet falakkal is megerősítettek. Az első lakók egy része német telepes volt, akiknek különböző kedvezményeket és kiváltságokat adtak.

1483-ban Mátyás ugyan visszafoglalta Kőszeget, de halála után újra Habsburg zálogbirtok lett, egészen 1647-ig, amikor III. Ferdinánd újra a magyar korona fennhatósága alá helyezte.

1532-ben Jurisics Miklós várkapitánysága idején, a Bécs ellen támadó török sereg ostromolta a várost. Augusztus 5. és 30. között Szulejmán szultán személyes felügyelete mellett, 19 heves támadást állt ki, amelyet kisszámú katonaság, a polgárok és a környékről idemenekült jobbágyok védtek. Az utolsó roham után, az éhségtől sokat szenvedő janicsárok lázadása az ostrom feladására kényszeríttette Ibrahim nagyvezírt.

A hagyomány szerint az utolsó seregrész 11 órakor hagyta el a környéket, ennek emlékére szólalnak meg a város harangjai 1777-től máig ebben az időpontban.

A romhalmazzá tett városfalak felépítésére a polgárok adómentességet és kiváltságokat kaptak I. Ferdinándtól. Az újjáépítés során nyerte el nagyjából mai formáját az erődítményrendszer. A következő mintegy két évszázad a város legvirágzóbb időszaka volt, mert a török hódoltság miatt áthelyezett, a Bécset az Adriai-tengerrel összekötő, távolsági kereskedelem egyik fontos állomása lett. Ez kedvezett a város hagyományos termékeinek, a bor (amely az egész középkor folyamán a legfontosabb volt) és különböző iparcikkek értékesítésében is.

A 16. század végén már céhekbe tömörült iparosok nagy számban dolgoztak a környék és távolabbi vidékek számára. Ez a gazdagság és a távoli területekkel való szoros kapcsolat tükröződik a Jurisics tér reneszánsz stílusban épített lakóházain.

A reformáció idején a város lakossága szinte teljes számban protestáns lett, de nyelvükben különböző gyülekezeteket alkottak. Ezért amikor a Szt. Jakab-templomot a német gyülekezet kapta, a magyarok számára 1615 és 1618 között új templomot építettek. Ez a Magyar templom lett, a katolikus hitre való visszatérés után, a Szt. Imre-templom.

A Bocskai- és Bethlen-felkelés idején a várat birtokló földesurak, Nádasdyak, Széchyek, a felkelők oldalára álltak, de a város polgárai féltek a császáriak bosszújától. Ennek az ellentétnek a magyar és német külvárosok látták többször kárát, de a város is többször cserélt gazdát.

1648-ban a Magyarországhoz visszakerült város szabad királyi címet kapott (Vas megyében egyetlenként), és 1848-ig követeket küldhetett az országgyűlésre is. A bécsi udvar ellenreformációs törekvéseinek csak az 1670-es évekig tudtak ellenállni, amikor a Wesselényi-összeesküvésben való részvétel miatt, bele kellett egyezniük a jezsuiták letelepedésébe. Az 1677-ben Széchényi György érsek által alapított katolikus gimnáziumot (ma Jurisics Miklós Gimnázium) is ők vezették.

A város a Rákóczi-szabadságharc után fokozatosan elveszítette korábbi jelentőségét. Bár a város képén ez nem látszott, mert az elkövetkező egy évszázad a legnyugalmasabb gyarapodás időszaka volt. 1712-ben az emberveszteség pótlására német telepeseket hívtak, akik Schwabendorfot (1896 óta Kőszegfalva) alapították. 1724 és 1869 között itt működött a dunántúli nemesek nagyobb peres ügyeit tárgyaló Kerületi Tábla.

Ennek köszönhetően sok neves nemesi család (Sigray, Festetics, Nádasdy, stb.) vásárolt itt házat és tanult, főleg jőleg jogvégzett emberek telepedtek le.

A 19. században azonban már kézzelfogható jelei voltak a város visszaesésének. A lakosságszám alig növekedett, a város adósságai egyre nagyobbak lettek. A kereskedelmi központ jellegének csökkenését mutatja, hogy a fontos vasútvonalak építésekor már nem vették figyelmbe. A 19. század első felében, az itt élő értelmiségnek köszönhetően még, legalább kultúrális értelemben, a megyében az elsők közé tartozott (Olvasó Egylet, Zene Egylet, Takarékpénztár alapítása).

A kiegyezés után azonban az addig jelentős posztókészítő kisipara is elvesztette a csatát az olcsó gyári termékekkel. Ráadásul megszűnt a Kerületi Tábla is (1869) amelynek következtében a mozgató szellemi erő jelentős részét veszítette el a város. Az így nehéz helyzetbe került polgárok laktanyák, iskolák építésével próbálták bevételeiket pótolni. Saját költségen hozták létre a vasúti összeköttetést Szombathellyel. Jelentős segítséget adtak a letelepülni szándékozó gyáraknak.

Ekkor alakult meg a környék természeti szépségeinek kihasználását elősegítő Turista Egylet is, amely a hegyekben kiszolgáló és információs létesítményeket, kilátókat épített, először csak a helybeliek, majd később az ide látogató idegenek számára.

Az első világháború utáni békeszerződéssel a kőszegi járás nagy részét Ausztriához csatolták. Ezzel a környékbeli piacokat is elveszítették a helybeliek. Ekkor már csak iskola (polgári, evangélikus leány líceum, katonai képző, főgimnázium, tanítóképzők), kaszárnya és idegenforgalmi város irányában tudott átalakulni.

A II. világháborút követően azonban ez a fejlődés is megakadt. A határzár évtizedekre elzárta, nem csak a külföldtől, hanem az ország belsejétől is. Idegenforgalma az 1970-es években kezdett újra fellendülni, de a megközelítés bonyodalmai miatt, csak a “Vasfüggöny” 1989-ben történt lebontása után élénkülhetett meg.

Az üzleti alapon újjászerveződő magyar labdarúgás szakmai és média körei az FC Sopront minta egyesületként tartják számon. A klub az elmúlt évtizedben amatőr egyesületből profi sportszervezetté vált.

2000 júniusában első alkalommal került a Nemzeti Bajnokság legmagasabb osztályába.

A 2000 július végén elkezdődött kvalifikációs bajnokság küzdelem sorozatából (14 mérkőzés) 4. helyen 55%-os teljesítménnyel a klub bejutott a 12 legjobb magyar labdarúgó csapat által létrehozott elitligába ( Borsodi Liga )

Csapatunk januárban részt vett a Nemzeti Teremlabdarúgó Kupán, majd március 12-én folytatódott a Borsodi Liga, küzdelem sorozata. A tavaszi szezon 17 fordulójában a Matáv Compaq Sopron 7 győzelmet, 3 döntetlent és 7 vereséget könyvelhetett el, 21 rúgott 23 kapott góllal a 9. helyen fejezte be a bajnokságot.

A klub azzal a céllal kezdte meg szereplését a Borsodi Ligában, hogy a Matáv Rt. és Sopron Megyei Jogú Város elvárásainak megfelelően az első év biztos bennmaradását követően a 2001/2002-es bajnoki szezonban az 1-8 hely valamelyikét szerezze meg.

A klubnak szurkoló és vele szimpatizáló közvélemény valamint szponzoraink elégedetten nyugtázhatták, hogy az első évben a csapat elé kitűzött célokat szakmai stábunk vezetésével labdarúgóink maradéktalanul megvalósították.

A 2001 augusztusában kezdődő Nemzeti Bajnokságban csapatunk megerősített kerettel vágott a küzdelem sorozatba. A Ferencváros bajnokcsapatától ekkor kerül Sopronba Csiszár Ákos és a kitűnő

center, Tóth Mihály, aki a bajnokság végéig megszerzett 17 találatával, igazolva képességeit, holtversenyben a harmadik legjobb góllövő lett.

December elején befejeződött őszi szezonban nem sikerült a klubvezetés által célként megjelölt legjobb nyolcba kerülés, ezért a Felügyelő Bizottság felmentette Reszeli-Soós István vezetőedzőt, aki másfél évig irányította a csapat szakmai munkáját.

2001. december 12-én került bemutatásra új vezetőedzőnk, Simon Tibor. 2002 tavaszán a bajnoki alapszakasz 3. körével folytatódó küzdelemsorozatban csapatunk a kilencedik helyről folytatta a bajnokságot.

A kiemelkedő szereplés fiatal vezetőedzőnk tragikus haláláig tartott. 4 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség után májusban immáron Bognár Györggyel nem tudtuk folytatni sikerszériánkat, hiszen 5 döntetlen mellett az utolsó fordulóban vereséget szenvedve lecsúsztunk a 9. helyre.

A 2002/03 évi bajnokság 4 vesztes mérkőzését követően a csapat szakmai munkájáért felelős Bognár György lemondott posztjáról. Szeptember 4-én került kinevezésre Komjáti András.

A válsághelyzetben lévő csapat az új tréner vezetésével megerősítette tagságát a középmezőnyben és egyenletes teljesítményt nyújtva maradt tagja az élvonalnak.

A PRIVATIZÁCIÓ ELSŐ SZAKASZA:

2003. májusában sikeresen zárultak azok a tárgyalások, amelyek a 100%-os egyesületi tulajdonhányadot megbontotta, s 3 új tulajdonos ( Sopron MJV Önkormányzata, Antók Zoltán, Gőbl Gábor ) belépésével megtörtént a klub privatizációjának első szakasza. Változás történt a klub szakmai stábjában is. Csapatunk szakvezetője az UEFA PRO licences diplomával rendelkező fiatal, ambiciózus Pintér Attila lett, aki 37 évesen edzőként klubunknál debütált az élvonalban. A reményteljes őszi szereplés után 2003. decemberében Pintér Attila elfogadta a Ferencváros invitálását így a klubvezetés újabb edzőváltásra kényszerült.

A LEGSIKERESEBB SZEZON:

2004. januárjától Dajka László szakmai vezetésével folytatódott a bajnokság, és kezdődött meg az a sikerszéria, „ tavaszi hadjárat”, amely a soproni labdarúgás eddigi történetének legszebb pillanataiként vésődhetnek a szurkolók emlékezetébe.

A Matáv FC Sopron 15 mérkőzésen (ebből 10 a felsőházban 5 2 3) 7 győzelmet, 4 döntetlent és 4 vereséget könyvelhetett el, és az ötödik helyen végzett az Arany Ászok Ligában.

A Matáv FC Sopron a felsőházi csapatok közül a legtöbb gólt érte el (53).

Első alkalommal végzett a góllövőlista élén soproni labdarúgó. A városi képviselőtestület által SOPRONÉRT díjjal kitűntetett Tóth Mihály 17 találattal lett a Liga gólkirálya.

A válogatottban 2004. tavaszán bemutatkozó 30 éves csatárunk az MFC Sopron mezében 52 bajnoki gólt lőtt.

A Matáv FC Sopron a kiváló szereplésnek köszönhetően először indulhatott a nemzetközi porondon, a várost az UEFA Intertotó Kupa keretein belül képviselte. Az első fordulóban a cseh FK Teplice volt az ellenfél, mely csapat az UEFA Kupában a tavalyi szezonban a Kaiserslauternt és a Feyenoordot is búcsúztatta és 2004. februárjában csak a Celtic Glasgow ellen esett ki.

Az erősen tartalékos csapatunk hazai környezetben 1:0-ra ugyan legyőzte neves vetélytársát és a visszavágón is vezetést szerzett Sira góljával. Az óriási meglepetés azonban elmaradt, így végül 3:1-es vereséget követően 3:2-es összesítéssel a Teplice jutott tovább.

Városunk kedvező földrajzi elhelyezkedését sportszakmailag is igyekszünk maximálisan kiaknázni: Kiváló sportbaráti kapcsolataink révén az elmúlt két évben olyan sikeres klubokkal játszottunk barátságos mérkőzéseket Sopronban, mint a Sturm Graz 4-3, Rapid Wien 3-2, Austria Wien 1-1, SV Mattersburg 2-0, Inter Bratislava 1-0, Artmedia Petrazalka 2-0 vagy a távolabbról idelátogató Levszki Szófia 3-3.

Az eddigi legnagyobb siker: KUPAGYŐZTES 2005!

2005. május 11-én késő este Székesfehérváron 6000 néző előtt és 1 milliós televíziós nézettség mellett megrendezett Magyar Kupa döntőjében csapatunk 5:1 arányban diadalmaskodott a címvédő Ferencváros ellen. Az ellen a csapat ellen, amelyet bajnoki mérkőzésen két héttel korábban 3 – 0ra győztünk le, és amely klub költségvetése négyszer, adósságai, pedig tízszer nagyobbak, mint a Matáv FC Soproné… A Hűség Városából közel 2500-an kísérték el a hétköznap megrendezett döntőre, és bíztatták mindvégig sportszerűen csapatunkat.

A siker eredményeként klubunk másod ízben indulhatott nemzetközi kupa sorozatban, és első alkalommal képviselheti hazánkat az UEFA kupagyőztesek Európa kupájában. A bajnokság végén az eddigi fő támogató a Matáv Rt. nem kívánta folytatni a klub további támogatását, s ugyanígy tett az Antók Kft. is.

A menedzsment munkájának köszönhetően azonban új befektető érkezett a klubhoz, Vízer László Máriusz személyében, aki a romániai Nagyszalontán futball akadémiát működtet, ezen felül az Európai Judo Szövetség első embere is. Vízer Úr a klub többségi tulajdonosa lett, így a költségvetés jelentős hányadát is ő biztosítja.

A csapaton belül is nagy volt a fluktuáció, hiszen sok alapember távozott, az új játékosok azonban – Csank János mesteredző vezetésével – jól mutatkoztak be, hiszen három napos „felkészülés” után a Szuper Kupa első mérkőzésén 4:2-re verték a bajnok Debrecent.

Az UEFA Kupában csapatunk a Metallurg Donyeck együttesét kapta ellenfélül, akik negyedik éve tagjai az UEFA Kupa mezőnyének, a két mérkőzésen a nemzetközi rutin és a nagyobb tudás érvényesült, s az ukrán csapat végül megérdemelten jutott tovább.

Az eddigi bajnoki szereplés nem úgy sikerült, ahogy azt a tulajdonosi kör elvárta, ezért a kispadon váltás történt, Csank János munkáját az edzőként a csapatnál debütáló, korábbi nagyszerű labdarúgó, Selymes Tibor folytatta, majd rövid ideig Nagy Tamás és lászlócsaba is vezette a csapatot, melyet 2006 tavaszától Dario Bonetti irányított. Az edző váltásokat már a soproniak sem tudták követni, így felsorolni si kár, de alényeg a csapat egyre lejebb csúszott.

Igazi világsztár is Sopronban folytatatta pályafutását, a háromszoros olasz gólkirály, az olasz Seria A-ban csaknem kétszáz gólt szerző GIUSEPPE SIGNORI 2006 nyárig ölti magára a piros-fehér soproni mezt.

A csapat román-magyar-oszták tulajdonosa Vízer László Márius magamutogató, diktátori hajlmú vezetési stilúsa, és az azóta sem tisztázott csapateladása következtében az FC Sopron 2007 telén megszünt.

A Soproni Lővérek. A soproni Belvárostól délre fekvő, attól a vasútvonal által elválasztott, az Alpok nyúlványai felé terjeszkedő terület Sopron talán

11.000 lakosú Kapuvár, Magyarország északnyugati részén, a Kisalföld két tájegységének – a Rábaköznek és a Hanság-medencének – találkozásánál, kedvező közlekedésföldrajzi helyzetben, a 85-ös fő út két oldalán Győrtől 49, Soprontól mintegy 39 km-re található. A város központjától 12 km-re észak felé található a pamhageni határátkelő.A város nagy kincse a 62 C°-os, 1762 méter mélyről előtörő minősített gyógyvíz, melyet bő hozamú források táplálnak. Minden irányból 2-3 km-es távolságban erdők veszik körül a várost, remek kirándulási lehetőséget nyújtva, a természetet szerető turistáknak.

Már az őskortól lakott terület. Őskori, kelta, római, avar, népvándorlás kori temetők leletei, Árpád-kori település feltárt anyaga utal a múltban itt élt emberek életformájára.

Kapuvár település létrejötte a honfoglalás utánra tehető. A kalandozó magyarok Augsburgi veresége után (955) a magyarok – kortárs krónikások szerint – megtorló hadműveletektől tartva az ország nyugati oldalán elárasztásokkal, mocsarakkal, akadályrendszerek építésével erős gyepűrendszert alakítottak ki, melyek szűk átjáróit megerősített kapukkal őrizték.

Ezek egyike a már 1162-ből adatolható Kapuvár (castrum illud quod vulgariter Capuu dicitur), melynek első ismert várnagyát (comes Dytricus castellanus de Kopu) egy III. Andrásnak címzett jelentés említ. A királyi várat birtokszervezetével együtt Zsigmond király nem sokkal koronázása után hívének Kanizsay Jánosnak és fiainak adományozza, akik több-kevesebb viszálykodás árán (Újlaki és Rozgonyi foglalás) megőrzik a család fiága kihalásáig, majd leányágon öröklődve Nádasdy Tamásé lett.

A település várának hadászati jelentősége a török időkben ismét növekedett, az oszmán csapatok többször elfoglalták, de tartósan nem tudták megvetni a lábukat Kapuváron. Időközben a település mezővárossá vált (1558), a várvédőinek Nádasdy Ferenc telkeket adományozott (1639-től).

De Kapuvár urát a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétele miatt kivégezték, város a kincstár kezelésébe került, majd I. Lipót császártól 1671-ben és 1676-ban kiváltságleveleket nyert. 1681-ben Esterházy Pál nádor örökjogon szerezte meg magának, így Kapuvár az óriási Esterházy uradalom része lett.

Rákóczi-szabadságharc kitörése után, a Rábaköz hadszíntérré vált. Kapuvára szabadságharc idején többször gazdát cserélt, mígnem a várát 1709-ben a visszavonuló kuruc csapatok felrobbantották, nehogy a labancok erődítménye legyen.

Az Eszterházyak barokk stílusú kastéllyá építették újjá, és akkor nyerte el a ma is látható formáját. E kastélynak lakója volt rövid ideig a legendás víziember, Hany Istók.
Kapuvár mezővárost az 1871. évi törvénykezés újból “községgé” minősítette vissza, de pecsétjén öntudatosan továbbra is feltüntették a “mezőváros” szót.

A XIX. század végére Kapuvár környékén erős kapitalizálódási folyamat indult meg. 1864-ben a kapuvári uradalmat báró Berg Gusztáv vette bérbe, aki továbbfejlesztette a gazdaságot, a csatornázások folytatásával további szántóföldeket nyert a Hanság lápterületeiből, 1880-ban gazdasági vasutat épített Kapuvár vasútállomás és Öntésmajor között, mely a századfordulóra az egész béruradalmat behálózta.

Meghonosította a korszerű cukorrépa termesztést. A nyersanyagot az 1879-ben épült petőházi cukorgyárba szállította. Emellett malmot, szeszgyárat valamint fűrésztelepet is létesített.

1875-ben, báró Berg Gusztáv hosszadalmas szervező munkája eredményeként megépült a Győr-Sopron-Ebenfurti vasút, a majorokat, fő útvonalakat ma is meglévő, impozáns fasorokkal díszíttette. Nem véletlen, hogy 1900-ban a párizsi világkiállításon első díjat nyert a kapuvári uradalom mintagazdasággá alakításáért.

Bő község a Répce partján fekszik, Sárvártól északnyugati irányba 21 km.-re, Szombathelytől északkeletre 31 km.-re.

1239.-ben említik először írásos oklevelekben. A birtokot a 14. században a Johanniták kapták meg. 1500.-ban a környéken folyó harcok miatt a település elpusztult, de hamar újjá építették. A Nádasy család 1522.-ben birtokot szerzett a településen. 1580.-ban a faluban tűzvész pusztított.

A Johanniták birtokát 1636.-ban a Jezsuiták szerezték meg, majd később a birtokrész a Jankovich család kezébe került. A 17. században a településnek négy országos állatvására volt, a mezőváros jelentős fejlődésnek indult, a településen több céh is alakult. Mezőváros rangját 1872.-ben vesztette el a község.

A II. világháború óta a falu népessége 40 %.-al csökkent, jelenleg 683 fő a lakosok száma, 1990-es évektől állt meg a népesség csökkenés és kis mértékű növekedés észlelhető. Bükfürdő közelsége meghatározó a település életében, a lakosság jelentős része él a vendéglátásból.

Nevezetességek
Római katolikus templom Szent Imre herceg tiszteletére szentelték, középkori eredetű, barokk stílusban 1747.-ben építették át. 1834.-ben tornyát klasszicista stílusban átépítették.

A falu első írásos említése 1243-ból való. Történelme során a falu birtokosai a Nyugat-Dunántúl meghatározó földesurai voltak. 1401-től a Kanizsaiak, a XVI. század közepétől a Nádasdyak. 1741-ben szerezték meg a Széchenyiek, és a hatalmas Széchenyi-birtok egyik központjává tették.

A település címeréből és a településképből kiolvasható a földrajzi környezet és a századokra visszatekintő gazdálkodás. Iván címerének szimbolikáját a falu 1691-es pecsétjéből emelték át.

A hármashalomból kiemelkedő makkszemet kétoldalt búzakalász öleli körül. Talaja az ún. cseri föld, ami vízzel feltöltődve képlékeny, szinte járhatatlan lesz, kiszáradva viszont kőkeménnyé válik. A talajnak ezeket a nagy változásait a csertölgy viseli el a legjobban, és ez határozza meg a táj képét.

Erre utal a makkszem a címerben. Ugyanígy jellemzőek voltak a kaszálórétek és a legelők, amelyeket fáradságos munkával törtek fel és vontak mezőgazdasági művelés alá. A búzaszál jelzi ezt a gazdálkodást.